Partner a
növekedésben

Rólunk
A Hodler Alapkezelő két magántőkealapot kezel, összesen 400 millió euró jegyzett tőkével. Befektetési stratégiánk középpontjában a közép-kelet-európai agrár- és élelmiszeripari szektor áll, amelyet jelenleg is alapjaiban alakít át a régiós piacok felaprózottsága, a horizontális konszolidáció elmaradása, valamint a generációváltásból adódó kihívások.
Meggyőződésünk, hogy ezek a strukturális tényezők egyedülálló lehetőséget teremtenek a vállalati konszolidációra, az értékláncok mentén megvalósuló célzott fejlesztésekre, valamint a modern, fenntartható működés irányába tett technológiai megújulásra. Ennek megfelelően olyan tőkebefektetéseket valósítunk meg, amelyek hosszú távon is fenntartható növekedést és értékteremtést biztosítanak portfólióvállalataink és partnereink számára.
Bár befektetési tevékenységünk középpontjában az agrár- és élelmiszeripari szektor áll, nyitottak vagyunk más iparágakban jelentkező, kiemelkedő növekedési potenciállal bíró lehetőségek iránt is. Pénzügyi befektetőként a stratégiai illeszkedést elsősorban a várható hozamok és az iparági szinergiák alapján vizsgáljuk, különös figyelemmel azokra a szektorokra, amelyekben szakmai tapasztalataink hozzáadott értéket képviselhetnek.
Felelősség
Befektetőként célunk a fenntartható, hosszú távú értékteremtés és stabil hozam biztosítása – meggyőződésünk, hogy ez nem zárja ki az ESG alapelvek következetes érvényesítését. Működési modellünk arra törekszik, hogy üzleti, társadalmi és környezeti szempontból is összhangban álló megoldásokat támogasson.
Olyan vállalkozásokba fektetünk, amelyek képesek hosszú távon értéket teremteni – például magas minőségű, fenntartható élelmiszerek előállítása vagy korszerű, környezettudatos retail modellek kialakítása révén.
Befektetéseink

Gyulai Agrár
A Gyulai Agrár Délkelet-Magyarországi régió egyik vezető mezőgazdasági termelővállalata, amely meghatározó szerepet tölt be a térség mezőgazdaságában.

Poultry Investment Group

Oprea Avicom
Az Oprea Avicom egy dinamikusan fejlődő vállalat, amely több mint 25 éves szakértelemmel rendelkezik a brojlercsirke tenyésztés- és feldolgozás területén.
AVICOD
Az AVICOD három korszerű baromfinevelő telepet, valamint egy integrált, modern vágóhidat üzemeltet Kőhalomban, Brassó megyében, Románia központi részén.

Poultry Integration Farms
A Poultry Integration Farms integrált brojlernevelő telepei korszerű technológiával, magas állatjóléti sztenderdek szerint biztosítják a hatékony és fenntartható baromfitartást.
Főbb értékeink
Professzionalizmus
Tapasztalatunkat neves közép-európai vállalatoknál, illetve befektető-és tanácsadó cégeknél szereztük. Emellett többen magánbefektetőként vagyunk jelen különböző szektorokban. Mindez bizonyítja, hogy képesek vagyunk sikereket elérni nemzetközi viszonylatban is.

Rugalmasság
A tőke-hozzájárulásaink általában 5 és 50 millió euró közötti értékben mozognak, de képesek vagyunk társbefektetőink egyikét bevonni nagyobb tételű tranzakciók kivitelezésére. Általánosságban véve, 5-15 millió euró közötti tranzakciós értékeket tekintünk optimálisnak.
Hosszútávú tulajdonosi szemlélet
Úgy véljük, hogy az értékteremtés eredményesebb, ha cégünk aktív tevékenységi szerephez jut a vállalataink mindennapi működésében. Habár a többségi tulajdonosi részesedést preferáljuk, befektetünk egyenjogú partnerségekbe és kisebbségi részesedésekbe is, ha megbizonyosodunk róla, hogy a tulajdonosok értékrendje és stratégiája összeegyeztethető a miénkkel. Nem rövid lejáratú befektetéseket, hanem hosszútávú partnerségeket hozunk létre.

Innováció
Annak érdekében, hogy sikeresek legyünk a célszektorunkban, meggyőződésünk, hogy a befektetéseinket minden szempontból nyitott és kreatív szellemben kell vizsgálni. Az ilyen hozzáállás vezet majd innovatív megoldásokhoz, ami az értékteremtés alapja. Törekszünk arra, hogy a legmodernebb technológiai eszközökkel ruházzuk fel a befektetéseinket, ezáltal lehetővé téve azt, hogy elérjék a bennük rejlő maximális potenciált. Emellett olyan üzleti terveket teszünk az asztalra, amik hosszútávon fenntarthatók mind gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is.
Tehetséggondozás
Meggyőződésünk, hogy az agrár- élelmiszeripari szektor egyik legégetőbb problémája a jól képzett, tehetséges fiatalok elszivárgása. Érdekeltségi körünkbe tartozik 3 színvonalas egyetemi tehetséggondozási program, ahol vezetők új
generációját képezzük és támogatjuk szakmailag.

Csapatunk

Kerezsi Miklós
IGAZGATÓSÁG ELNÖKE
Kerezsi Miklós, a Hodler Csoport alapítója és meghatározó többségi tulajdonosa, a nemzetközi agrár és élelmiszeripari befektetési alapok kezelésére létrehozott Hodler Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöke.

Tanulmányok, pályakezdés
Agrármérnök, karrierjét 1996-ban a Szabolcs Gabona Holding Zrt. külföldi befektetésekért felelős vezetőjeként kezdte.
Üzleti tevékenység
2006-tól a saját agrár és élelmiszeripari befektetésit kezeli. Magyarországon kívül, elsősorban Romániában és Szerbiában rendelkezik befektetésekkel gabonakereskedelem (East Grain csoport), takarmánygyártás (UBM Feed Romania), agrárinformatika (AgroVIR), ipari tisztítószer gyártás (Chem-System), bor és spirit kereskedelem (Crush Distribution), gyümölcsfeldolgozás (H&S Fruits DOO Arilje) és műanyagfeldolgozás (Star-Plus) területeken.
Tehetséggondozás
Alapítója, társalapítója a kolozsvári Gazdasági Tanácsadó Klub, az Agro Consulting Club vezetőképző szakkollégiumoknak és az AgroVirtus agrárfókuszú esettanulmányi versenynek és tehetséggondozási programnak
Alapítványok
A mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság vagyonkezelésért felelős Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumának tagja.
A súlyosan beteg gyermekeknek speciális élményterápiát nyújtó Mosoly Alapítvány kuratóriumi tagja.

Köbli Gyula
VEZÉRIGAZGATÓ
Köbli Gyula a Hodler Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója és Igazgatóságának tagja. 2022 júniusában csatlakozott a céghez.
Köbli Gyula
Vezérigazgató
Köbli Gyula a Hodler Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója és az Igazgatóságának tagja. 2022 júniusában csatlakozott a céghez.
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után közel nyolc évig a Deloitte-nál dolgozott könyvvizsgálóként. Rövid lízingcéges kitérő után az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatójaként a bank főkönyvelője volt.
2008-ban csatlakozott az FHB Jelzálogbankhoz, ahol előbb gazdasági vezérigazgató-helyettes, 2010-től stratégiai és pénzügyi vezérigazgató, majd 2013-tól a vezérigazgatói pozíciót töltötte be. 2017-től 2021-ig a Libri-Bookline Zrt. gazdasági igazgatója, 2021 nyarától közel egy évig a Biggeorge Property Zrt. és a Biggeorge Alapkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese. Okleveles könyvvizsgáló, a Dr. Nagy László Alapítvány kuratóriumának tagja.

Verbó Zoltán
Befektetési Igazgató, CIO

Verbó Zoltán
Befektetési Igazgató, CIO
Zoltán a Hodler alapítása óta a társaság tagja.
Msc diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte vezetés-szervezés szakirányon. Karrierjét 2005-ben a Deloitte közép-európai tranzakciós tanácsadási csapatában kezdte. Tranzakciós tapasztalatait elsősorban élelmiszeripari, távközlési és banki iparágakban szerezte. 2015-től a Telenor Magyarország vállalatfelvásárlásokért felelős vezetője. 2017-ben, egy korábbi sikeresen exitált ügyfél hívására elvállalja egy startup cég CFO pozícióját, mely mára az ország egyik dinamikusan fejlődő sport táplálékkiegészítő vállalata.
Zoltán 2020 óta folyamatosan fejleszti és alakítja a Hodler befektetési stratégiáját és fejleszti a tranzakciós pipeline-ját. Kiemelt feladatának tekinti a befektetői csapat fejlesztését.
Zoltán nős, két gyermek édesapja. Szabadidejében szeret teniszezni, golfozni és síelni.

Kiss-Griz Alpár
Befektetési Igazgató, CFO

Kiss-Griz Alpár
Befektetési Igazgató, CFO
Kiss-Griz Alpár a Hodler Capital csoport pénzügyi igazgatója (CFO), aki 2022 óta partnerként segíti a vállalatok fejlődését. A Hodler Alapkezelő Zrt. kötelékében tranzakciós / befektetési igazgatóként tevékenykedik.
Tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem folytatta 2012 és 2017 között. A Bank és Pénzügy BSc alapszak után a Vállalkozás-menedzsment MSc mesterképzést végezte el. A Concorde Alapkezelő Zrt.-nél elemzőként kezdte pályafutását, majd óraadóként tért vissza az Alma Materbe, ahol vállalati pénzügyeket, matematikát, biztosítást, befektetési döntéseket oktatott. 2017-ben csatlakozott a Hodler Capital csoport pénzügyi, jogi, befektetési területére.
Egyetemi évei kezdetén felvételizett a Gazdasági Tanácsadó Klubhoz, amely szervezetet mai napig aktívan támogat koordinátorként és szakmai előadóként. A program keretei között szerzett tapasztalatai nagy hatással voltak karrierútjára. Hisz a tehetséggondozás fontosságában, a professzionalizmusban és a szakmai alázat erejében.

Csiszár Antónia
Operációs és Megfelelőségi Vezető

Csiszár Antónia
Operációs és Megfelelőségi Vezető
Csiszár Antónia Operációs és Megfelelőségi vezetőként 2 kollégájával 2022 júniusától támogatja a Hodler Alapkezelő csapatát.
Tanulmányait a Külkereskedelmi Főiskolán, a Pécsi Tudományegyetemen, majd az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében végezte, így szerzett jogi szakokleveles MSc közgazdász végzettséget, mely 2021-ben kiegészült a Budapesti Corvinus Egyetemen megszerzett Ingatlanmenedzsment Szakközgazdász végzettséggel.
Közel 20 éven keresztül a GE által tulajdonolt Budapest Bank csoportban töltött be különböző pozíciókat. A bank leányvállalataként működő Budapest Alapkezelőnél az értékesítéstámogatásért volt felelős, majd két időszakban az Operációs vezetői pozíció mellett a Megfelelési Vezetői pozíciót töltötte be.
Eközben 2007-2009 között a Budapest Autófinanszírozás, a Budapest Lízing és Budapest Alapkezelő Zrt. leányvállalati belső ellenőreként tevékenykedett.
Néhány kisebb alapkezelőnél töltött be hasonló pozíciókat, majd 2018-ban egyszemélyi belső ellenőrként csatlakozott a Diófa Alapkezelő csapatához.
3 gyermek édesanyja.

Kiss Alpár

Bodnár Máté
Befektetési elemző

Bodnár Máté
BEFEKTETÉSI ELEMZŐ
Máté aktívan részt vesz a Hodler befektetési portfóliójának kezelésében, az M&A ügyletekben és a kapcsolódó tárgyalásokban. Értékelési modelleket, befektetési döntési anyagokat és egyéb támogató dokumentumokat készít a sikeres ügyletvégrehajtás és a megalapozott döntéshozatal elősegítése érdekében.
A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett Alkalmazott Közgazdaságtan BSc és Pénzügy MSc diplomát.
Korábban a Morgan Stanley pénzügyi osztályán, a Raiffeisen Bank befektetési banki csapatában és az Invescom Corporate Finance-nál dolgozott gyakornokként.

Barta Dénes
Szakmai Titkár

Barta Dénes
Szakmai Titkár
Dénes a Hodler Csoport elnökének munkáját közvetlenül segíti, mint szakmai titkár.
A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát 2022-ben. Egyetemi évei csatlakozott az Agribusiness Club (régen Corvinus Agribusiness) diákszervezethez, amelynek végül az elnöke lett. Az Agrármarketing Centrum Kft.-nél junior értékesítőként, a Market Insight Kft. kötelékében pedig junior piackutatóként gyakornokoskodott.
Jelenleg az Agrovirtus nemzetközi esettanulmányi verseny és a LeadersLab agrár vezetőképző akadémia lebonyolításáért is felel.

Hegyiné Szakonyi Júlia
Operációs Munkatárs

Hegyiné Szakonyi Júlia
Operációs Munkatárs
Hegyiné Szakonyi Júlia 2022 júniusa óta erősíti a Hodler Alapkezelő Zrt. csapatát, mint back office munkatárs.
Angol nyelvtanárként szerezte első diplomáját, később a Corvinus Egyetem igazgatásszervező szakát végezte el. Kilenc évig a Magyar Vízipari Klaszter irodavezetőjeként tevékenykedett.
2018-tól a Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt-nél végzett szakmai asszisztensi és adminisztratív munkát. 2023-ban elvégezte a Green Brands Academy Fenntarthatósági Menedzser Képzését. Három gyermek édesanyja.

Ruttkay Gabriella
Irodavezető
Közzétételek
Kapcsolat
IRODÁNK
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
D. épület 5. emelet
TELEFONSZÁM
+36 1 617 5683